Orbán Viktor megérkezett Bajára, ahol a Duna hamarosan tetőzik (VIDEÓ)

A Petőfi-szigeten 2800 méter hosszan kell védekezni.

A keddi Árvízinfón a kormányfő közölte, a legnagyobb vízállás ma elhagyja Magyarországot, ezért jöhetnek az egészségügyi szakemberek.
Nyitókép: Orbán Viktor Facabook-oldala
Kedd reggel 7 óra 30 perc után ismét Árvízinfót tartott Orbán Viktor miniszterelnök, melyen jelen volt Vitályos Eszter kormányszóvivő és Müller Cecília országos tisztifőorvos.
A kormányfő arról adott tájékoztatást, hogy az árvízvédelmi operatív törzs kedden még dolgozik, a tervek szerint és a jelentéseknek megfelelően
az árhullám Mohácsnál tetőzik, és utána el is hagyja az országot.
Elhangzott, hogy az operatív törzs munkájára szerdától már nem lesz szükség, egy szűkített formában folytatják majd a munkájukat.
Orbán Viktor hozzátette, „az időjósok biztatnak bennünket. A héten ugyan várható csapadék, de az nem befolyásolja az árhullám levonulását”.
A kormányfő ezután felidézte, hogy hétfőn Bajánál is megtörtént a tetőzés, beszélt a védekezésben résztvevőkkel és a térség országgyűlési képviselőjével. Említette, hogy a Pandúr-sziget 850 centiméteres vízállásig védhető meg, most 920 centiméter felett áll a víz. Az önkormányzatot arra kérte, hogy az ártérben található ingatlanok tulajdonosait időben tájékoztassák a szükséges lépésekről.
Orbán Viktor hangsúlyozta,
az apadás gyors ütemben zajlik.
Majd azzal folytatta, hogy miután „a legnagyobb vízállás ma elhagyja Magyarországot, ezért jöhetnek az egészségügyi szakemberek” – pillantott a mellette álló Müller Cecíliára.
A miniszterelnök ismertette, hogy hétfőn 510 kilométeren védekeztek, ami 200 kilométerrel kevesebb, mint egy nappal korábban. „Láthatóan visszarendeződik az élet a normális kerékvágásba” – mondta el. „Mosonmagyaróvárnál már több mint egy métert apadt, Győrnél 221 centimétert, Komáromnál 293 centimétert, míg Esztergomnál 235-öt. Vácnál is lejjebb van 190 centiméterrel, Budapestnél pedig az apadás mértéke 162 centiméter” – sorolta.
Tehát minden okunk megvan azt remélni, hogy ez a legmagasabb árhullám egyetlen pontján sem csap át a gátrendszerünkön”
– húzta alá Orbán.
Elhangzott továbbá, hogy a 2024-es dunai árvízben 40 kilométeres szakaszon építettek ki ideiglenes védműveket, 4,5 kilométeren épült mobilfal. A védekezésnél fel nem használt homokzsákokat az önkormányzati és állami raktárakba viszik, a zsákokat elteszik a következő árvízre, ami remélhetőleg minél később lesz. Az árvízzel érintkezett zsákokat pedig megsemmisítik, mivel veszélyes hulladéknak minősülnek.
A miniszterelnök kiemelte, a védekezésben több ezer fő vett részt, köztük önkéntesek, katonák, rendőrök, szakemberek. „Harmadfokú készültséget is meghaladó szintet 40 kilométeren kellett elrendelni. A vízügyes szakemberek szeptember 21-e óta 5500 kilométert tettek meg gyalog az árvízvédelem során, ez nagyjából a teljes magyar határszakasz kétszerese. (...) Én 1687 kilométert tettem meg, de nekem jobb dolgom volt, sokszor autóval vittek, de így is mintha eljutottam volna Tallinnba” – jegyezte meg.
Orbán Viktor az eddig elhangzottakhoz hozzáfűzte, hogy
a kormány a vízügyi szakemberek javaslatára vár a a jövő évi árvízvédelmi fejlesztések és beruházások megtervezése kapcsán.
Ezt követően döntik el, hogy a jövő évben hol hosszabbítsák meg az állandó gátszakaszokat vagy cserélje állandóra az ideigleneseket – közölte kérdésre válaszolva, valamint azt is megerősítette, hogy a keddi nap során Mohácsra látogat.
A tízmilliárdos az Uniós árvízvédelmi segély kapcsán a miniszterelnök pedig azt mondta, hogy mivel annak megérkezése esetleges, ezért
érdemes az országnak a saját árvízvédelmére alapozni.
Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a jövőre nézve is érdemes felkészülni arra, hogy ne várjon az ország külső segítségnyújtásra.
Orbán Viktor mindezek után köszönetet mondott a fővárosi védekezésben résztvevő vízügyi szerveknek és megerősítette,
Budapest megkapja a Lánchíd és az alagútra megítélt 6 milliárd forintos összeget.
Végül megköszönte a főpolgármesternek is az együttműködést.
Az Árvízinfót itt nézheti vissza:
Bari Bernadett, Baja megválasztott polgármestere arról írt közösségi oldalán, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel és Zsigó Róberttel, a térség országgyűlési képviselőjével tekintették meg hétfőn a bajai védműveket.
Megállapodtak abban, hogy
a jövőben ideiglenes védművek helyett mobilgátakkal fogjuk védeni Baja városát,
amely a Petőfi-szigeten épülhet meg.
A vonatkozó bejegyzést alább olvashatja:
Az Országos Vízügyi Főigazgatóség kedd reggel egy gyulai munkatársuk fotóját osztotta meg közösségi oldalán, amely Érsekcsanádnál készült, a bajai járásban.
A felvételhez kísérőszövegként azt írták,
És igen…mindjárt vége!”
Ezt is ajánljuk a témában
A Petőfi-szigeten 2800 méter hosszan kell védekezni.
A Baranya Vármegyei Hírportál, a bama.hu arról írt, hogy Bajánál hétfőn 921 centiméterrel tetőzött a Duna.
Dunaszekcsőt és Mohácsot pedig keddre virradó éjjel érte el az árhullám tetőpontja. Mohácsnál másodfokúra emelték a készültség szintjét. Ennek feloldásáig tilos az árvízvédelmi töltésen tartózkodni, tehát ott nézelődni vagy például kutyát sétáltatni sem szabad.
A lap úgy értesült, mindkét helyen felkészülten várták az ár érkezését,
rendkívüli esemény nem történt.
Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere Facebook-oldalán egy légifelvételt is megosztott az áradó folyóról.
Ezt alább tekintheti meg:
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere közösségi oldalán arról írt hétfőn, hogy bár még le se vonult az árhullám Budapestnél, megkezdték a felszabaduló utak takarítását.
A III. kerületi Pók utca teljes hosszában, illetve a Nánási út egy részén vasárnap délre már el is végezték az útpályák megtisztítását az FKF munkatársai.
Kedd reggel arról adott tájékoztatást, hogy kollégái éjjel, hajnalban és nappal is takarítanak: több tonna uszadékot, iszapot, hulladékot kell eltávolítanunk a következő napokban.
Megjegyezte azon dolgoznak, hogy
a Duna apadásától függően a hét második felére teljesen helyreálljon a rend Budapesten.
Bejegyzéséből kiderült, a BKV hétfő éjjel rendbe hozta a villamos alagutat a Clark Ádám téren. Keddtől újra teljes vonalon járhatnak a budai oldalon a 19-es és a 41-és villamosok. A pesti oldalon is hamarosan meg tudják kezdeni a szivattyúzást a villamos alagútból, utána jöhet a takarítás. „Azon vagyunk, hogy már pénteken vagy szombaton újra járhasson a 2-es és a 23-as villamos a teljes vonalon” – tekintett előre Karácsony.
A Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai ezzel párhuzamosan megkezdték az ideiglenes gátak bontását. Több mint 520 ezer homokzsákból és több mint 6 ezer köbméter agyagból épített gátat, illetve védvonali megerősítést kell visszabontaniuk és elszállítaniuk.
A zsákokat és a homokot az előírásoknak megfelelően újrahasznosítják
– írta.
Közben a Főkert szakemberei a Rómain, az Óbudai-szigeten és a Margitszigeten felmérik az árvíz által okozott károkat, lokalizálják a veszélyessé vált fákat és beavatkoznak, ahol kell – olvasható a főpolgármester Facebook-oldalán.
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Most azt a tizenöt mérföldkövet idézzük fel, amelyek alapvetően befolyásolták a történéseket.
200 ezer forintot kapnak a védekezésben részt vevő állami alkalmazottak, polgárőrök és önkéntes tűzoltók. Egyenként.
Egy hatalom nélküli politikus valóban csak homoklapátolásra jó ilyenkor, arra viszont vannak nála alkalmasabbak is.